Részletek
Letöltés Docx
Tovább olvasom
Ahogy a Buddha mondta, a Dharma-záró Korszakban a szerzetesek nem szerzetesek. Talán néhányan nem igazi szerzetesek. Néhányan színes jiāshāt (Kāṣāya vagy szerzetesi köntös) viselnek, ahogy a Buddha mondta - hogy ezek a hamis szerzetesek szeretnek színes jiāshāt viselni. A hamis szerzetesek (állat-személy) húst is esznek, alkoholt isznak, szerencsejátékot játszanak - mindenféle dolgot, amit az ún. szerzetesek manapság csinálnak. És molesztálják a gyerekeket, molesztálják a nőket és férfiakat. Az egész internet tele van vele. Ó, bárcsak soha ne tettem volna ezt a felfedezést. Igazán olyan felkavaró érzés. Bárcsak ne tudtam volna mindezt. Nem tudtam mindezt az elmúlt évtizedekben, mióta kijöttem, hogy teljesítsem a küldetésemet. És még nemrég hallottam, valahol azt mondták, hogy a katolikus szerzetesek több ilyen bűnt követtek el, gyerekeket molesztáltak, vagy azonos neműek házasságát kötötték, nőket, férfiakat molesztáltak, és mindezek.Azt mondtam, a buddhistáknál nincs ilyen. Ritkán hallottam erről. Istenem, mekkorát tévedtem. Annyira tévedtem. Azt mondtam, hogy azért, mert a buddhista szerzeteseknek 250 szabályuk van, így az lehetetlen. Az nagyon részletes mindenféle erkölcsi alapelvről, amit be kell tartani, így a buddhista szerzetesek nem követhetnek el szexuális zaklatást, vagy nem molesztálhatnak más hívőket vagy más szerzeteseket és apácákat. Istenem, mekkorát tévedtem. Nem olvastam túl sokat az interneten. Soha nem is akartam. Csak nemrégiben akartam tudni a békéről a világban, és így kinyitottam, és Pandora szelencéjéből mind kijött, kidőlt, szerteszéjjel hullott. Bárcsak ne kellene mindezt tudnom. Ez tényleg nagyon zavart engem. Összetörte az illúziómat. Azt olvastam, hogy Buddha azt mondta, hogy a Mara elküldi a gyerekeit szerzetesnek és apácának, és mindenféle szerzetesi köntöst és divatos öltözetet használnak majd, hogy elpusztítsák Buddha tanítását.
“Amikor Shakyamuni Buddha a nirvánába való belépésre készült, magához hívatta a démonkirályt, és megparancsolta neki: ‘Tartsd be a szabályokat. Mostantól kövesd a szabályokat. Ne szegd meg őket.’ A démon király így válaszolt: ‘Szóval azt akarod, hogy kövessem a szabályaidat? Rendben. A dharmádat lezáró korszakban a te ruháidat fogom viselni, a te ételeidet fogom enni, és a te alamizsnás táladba fogok üríteni.’ Ezzel azt akarta mondani, hogy belülről fogja elpusztítani a dharmát. Amikor Buddha ezt hallotta, aggódott. Sírt, és azt mondta: ‘Tényleg semmit sem tehetek ellened. A te módszered a legmérgezőbb, a legpusztítóbb.’ ~ A tisztelt Hszüan Hua Mester (vegetariánus) megjegyzése a Shurangama Szútrához
És a Buddha sírt. Jóságos ég! Buddha olyan érzékeny, olyan szeretetteljes, olyan kedves. Még akkor is sírt, amikor meglátta egy nő csontjait. Miután meghalnak, a nők csontjai feketék, nem úgy, mint a férfiak fehér csontjai, mert a nőknek havonta vérveszteségük van, gyerekeik vannak, gondoskodnak a gyerekekről, a férjről, a háztartásról és mindenről. Így a testük nem olyan egészséges. A halál után minden csontjuk fekete lesz, és Buddha sírt egy nagy, hatalmas halom női csont előtt. Látjátok, milyen szeretetteljes, kedves és együttérző Buddha. Hogyan lehet, hogy bárki, aki Őt követi, ne tisztelje Őt eléggé, hogy megtartsa a tanítását, és tanítsa az igazságosságot, az erkölcsös viselkedést, sőt a könyörületet is? Alig hallok manapság szerzeteseket a könyörületről beszélni, akik megpróbálják tanítani a követőiket, hogy hangsúlyozzák a szeretetet, amit, a Buddha azt akarja, hogy az emberek megtartsanak, tápláljanak, érlelődjenek benne és szeretetben éljenek.Most feltettem néhány kérdést azzal a négy mondattal kapcsolatban, amit a Cao Đài-izmus Szentjei mértek Huệ Bửu-ra. Azt mondtam, „Akkor miért mondtátok nekem?” Azt mondták, mert nekem több eszközöm van, hogy nyilvánossá tegyem a globális hívőiknek, hogy tudassam a világ embereivel, többel, a közönséges Cao Đài hívőknél. Azt mondták, hogy a belső világ akarata tudatni ezt az emberekkel.Aztán azt mondtam, „De ő azelőtt dicsért engem. Lehet, hogy ez egy tévedés. Hibát követett el, vagy valami?” Azt mondták, „Nem, szándékosan tette”. „Mindent kiforgatott, csak hogy megfeleljen a vágyának, az alantas céljának,“ de mindent bemocskolt. Szerintem nincs elég bölcsessége. Csak a címet akarja, de aztán mit kezdene vele egyébként, a világért? Ezekben az évtizedekben csak evett és aludt, és nem sokat tett, csak a Cao Đài-izmusra támaszkodott, hogy életben maradjon, és talán beszélgetett külső emberekkel, hogy felajánlásokat adjanak neki. És most a címet akarja.Ezért azt kérdeztem: „Miért dicsért engem azelőtt?” Amikor először láttam, azt gondoltam: „Ő olyan jó, bölcs ember. Ki ő?” De nem volt időm sokat utánanézni a személyének. Ezért később megkértem a tanítványaimat, hogy derítsék ki, és azt mondták nekem: „Ó, Huệ Bửu a Cao Đài-izmus egyik médiuma.” És akkor tudtam. Azt mondtam: „Ó, ő Cao Đài; miért dicsér engem? A saját Szentjeiket kellene dicsérniük.” Mert a Cao Đài-izmus egy nagyon megvilágosító vallás. Ezt szimbolizálja a homlok közepén lévő szem. Ezt mindannyian tudjuk. Az a harmadik szem, a Bölcsességszem, a Lélek Szeme.A Cao Đài-izmus Alapítója látta a Szemet az egyik látomásában, amikor az óceán partján volt. De nem úgy értve, hogy látta a parton, hanem úgy, hogy akkoriban rá volt hangolódva. Még ha látta is az óceánt Önmaga előtt, már rá volt hangolva belül a magasabb belső világra, a Szentekkel és Bölcsekkel, akik egy látomást mutattak Neki, valami tanítást a látomáson keresztül; vagyis hangsúlyozva, hogy az embereknek, a hívőknek a harmadik szemükre kell koncentrálniuk, miközben meditálnak, dicsérnek vagy imádkoznak. Mert a harmadik szem az a hely, ahová koncentrálni kell. Ezt tanítjuk mi is a Quan Yin Módszer beavatása során.Erre én: „Akkor miért kellett neki (Huệ Bửu) dicsérnie engem? Minek?” Akkoriban nem sokat olvastam az írásait az interneten. Csak egyszer olvastam, hogy dicsért engem, és mintha rokonszenvezne velem. Meglepődtem és meghatódtam. „Miért kellett ezt tennie?”-mondtam. Akkor Őfelsége, a Cao Đài Király valójában azt mondta nekem: „Mert Huệ Bửu a tanítványaidat akarja...” Amit pontosan mondott, azt idézőjelbe tettem: „Mert Huệ Bửu azt akarja, hogy a tanítványaid bízzanak benne, akkor később több stratégiája lesz arra, hogy átvegye a Küldetésedet, amelyet Te építettél verejtékkel és könnyekkel. Azt állította, hogy azelőtt, az előző életeiben még a mestered is volt, ami mind hamis.” Ezt mondta nekem az összes Szent: „Ugyanezen okból - mert át akarja venni a Küldetésedet, amelyet Te építettél minden Szereteteddel és Munkáddal. És azért akarja átvenni, mert több hatalmat, több hírnevet, több embert akar, akik felajánlásokat adnak neki.”Ez az esemény eszembe juttatja gyermekkorom egyik történetét. Még csak nyolc éves lehettem; nagyon-nagyon fiatal voltam, és még elemi iskolába jártam. Persze írtam néhány verset. És egy nap írtam egy olyan egyoldalas verset, amiben az iskola összes tantárgyát versbe szőttem. És nagyon szép volt, és nagyon alapos, nagyon pontos volt az iskoláról, az összes tantárgyról, amit tanulunk, és a dolgokról, amik történtek, vagy amit a tanár mondott, és melyik órán, és mindenről. De aztán elvesztettem. Elmentem a szomszéd házába valamiért, és elvesztettem, mert valószínű nálam volt a tankönyvem, és az a papír külön volt. Kivettem egy papírt, és arra írtam. És elvesztettem. Igazából nem is tudtam, hogy ott vesztettem-e el. De később megtudtam, hogy ott. Szóval, amikor hazajöttem, nem találtam meg, nem tudtam, hol találom, szóval rendben volt. Mit tegyek?Egy nap újra visszamentem ahhoz a szomszéd házhoz. Az a szomszéd ház tulajdonképpen nagyon kedves volt. Három gyerekük volt, egy nagyobb fiú, azt hiszem, már középiskolás volt, egy középső lány és egy másik fiatalabb lány. És véletlenül megláttam a versemet annak a fiúnak az íróasztalán. Mondtam neki: „Ó, hát megtaláltad. Ez az én versem. Visszakaphatom már?” Erre ő szigorúan rám nézett, mintha megijesztene: „Nem! Az én versem, nem a tiéd.” Mondtam: „Nem, nem, az az enyém. Látod, hogy én írtam. Tudom.“ Azt mondta: „Nem, az nem a tiéd. Ne mondogasd ezt.” Erre én: „De az az enyém. Látod a kézírásomat. Ez nem a te írásod.” Azt mondta: „Nem, az az én versem. Most pedig tűnj el, különben.”Nagyon vadnak tűnt. Úgy megijedtem, ezért elmentem. Mi mást tehettem? Az én írásom volt! A versem. És ő azt mondta, hogy az övé. És később elvitte, hogy nyerjen vele egy díjat az iskolában, mert az egy nagyon jó iskolai vers volt. Leírta az összes tantárgyat, amit az órákon tanultunk, a legalacsonyabbtól a legmagasabbig az elemi iskolában. És a mai napig, csak arra emlékszem - hogy miről szólt. De egyetlen mondatra sem emlékszem abból a versből. Örökre elveszett. És az a fiú díjat nyert. Nem tudom, milyen díjat. Valószínű az egyik jó irodalmi díjat. Látjátok, ez most nagyon hasonló. Engem még mindig terrorizálnak, pedig már felnőttem.Photo Caption: Ki tudja itt megmondani, ki a szebb – zöld bogár vagy virág!
