Részletek
Letöltés Docx
Tovább olvasom
Azt mondják, Buddha még disznólábat is evett. Ő soha nem tette. Nem. Még azt is mondta, hogy aki állati eredetű húst eszik, az nem az Ő tanítványa. Ezt mindannyian tudjátok. De manapság az emberek nem törődnek ezzel. Kezdetben Buddha megengedte, mert néhányan csak úgy bejöttek, és nem tudtak semmit. Ezért Buddha azt mondta: „Ha állat-személy húst kell ennetek, akkor egyetek olyan kevésbé karmás húst, nem-karma húst, olyat, ami már meghalt az utcán, vagy természetes halált halt. Vagy valaki megölte őket, de nem személyesen neked, és nem hallod az állat-személyek sírását, amikor megölik őket.” De ez csak kezdetben volt. […]Mert abban az időben Buddha csak a fa alatt élt, a fában - mint ahogy néhány fának van egy ürege. Egy nagy fa, mint a bódhi fa, annak a fának a teste olyan lehetett, mint egy ház, vagy nagyobb, és volt egy üreg abban a fában a gyökér közelében. Amikor a növekedési folyamat során elváltak, akkor a Buddha az egyik ilyen üregben ült, mint korábban sok szerzetes. És néhányan most is ezt teszik, vagy egy barlangban ülnek vagy ilyesmi. Az emberek ezért jöttek, hogy lássák Buddhát. Nem értették, hogy vegánnak kell lenniük vagy ilyesmi, ezért el kellett menniük a piacra, hogy vegyenek ennivalót, egyenek, és később visszajöttek, hogy megnézzék Buddhát. Buddhának nem volt háza, nem volt konyhája, semmi. Kiment koldulni. Így ezek az újonnan érkezettek, még az újonnan érkezett szerzetesek is, jöttek és mentek, jöttek és mentek és ettek.Ha a Buddha tudta, hogy állat-személy húst esznek - muszáj volt, mert nem tudták, mi az, hogy vegetáriánus, nem tudták, mi az, hogy vegán, nem tudták, hol lehet vásárolni; muszáj volt állat-személy húst enniük - akkor Buddhának engedékenynek kellett lennie, és azt tanácsolta nekik: „Ha muszáj, akkor egyetek ilyen és olyan húst. Különben túl nehéz lesz a karmátok”. Tehát így csinálták. De később a Buddha azt mondta: „Már felnőttek vagytok. Már ismeritek az Igazságot, a Dharmát. Ezért nem esztek többé húst. Aki húst eszik, az nem az én tanítványom; Most tudjátok.Aztán később Buddhának volt egy ásramja, egy szobája az Ő számára. „Illatos szobának” hívták. Ez Buddha számára volt, és sok más szoba is volt a szerzetesek számára. De néha ez nem volt elég, mert más szerzetesek visszajöttek, idős szerzetesek vagy más iskolákból érkező vendégszerzetesek, és nem volt elég helyük. Akkor még Rāhulának, Buddha fiának is a mellékhelyiségben kellett aludnia. Így nevelte Buddha arra, hogy alázatos legyen, hogy minden helyzetet elfogadjon. Még a Buddha fia is. Egy hercegnek is – Ő persze herceg volt... és a toalett területen kellett aludnia.Van egy szútra, amely mind a Tiszteletreméltó Nagy Ānanda-tól lett feljegyezve. Persze sok szútrát köszönhetünk Neki. És sok más tiszteletesnek is köszönetet kell mondanunk Buddha védőszárnyai alatt, akik mindezeket az igaz történeteket és igaz Dharma tanításokat Buddhától lejegyezték számunkra. Sok szútra hiányzik vagy megsemmisült. Persze Buddha Nirvánája után sok tiszteletreméltó szerzetes összeszedte és összegyűjtötte az összes történetet és Buddha összes tanítását, és ennek megfelelően kategóriákba rendezte őket. Emellett sokan akartak tanulni, ezért eljöttek és másolatokat készítettek. De miután jöttek a muszlim és más hódítók, persze megölték a szerzeteseket, lerombolták a templomokat és elégettek sok-sok szútrát.De néhány még mindig megmaradt, mert néhányan elvitték ezeket más országokba vagy más területekre, amit nem szálltak meg. Így van még manapság is sok szútránk, hogy tanulmányozhassuk és megismerjük Buddha tanítását, hogy kövessük és megpróbáljunk Buddha jó, nemes tanítványai lenni. Nem az egész csomag, a Buddha teljes tanítása jutott el akkoriban egy országba, mert néhány szerzetesnek menekülnie kellett, és magával vinni, amit csak tudott, hogy elrejtőzzön a saját életéért, és hogy megvédje a szútrákat.Így egyes országok sokkal több szútrát kaptak, mint más országok, és egyes országok más szútrákat kaptak, mint más országok. Ezért néhányan gyakorolják, ők ezt Mahájánának hívják. Ők a főbb szútrák tanításait követik, amelyeket hátrahagytak, például Indiából, majd Xuanzang - egy nagy Mester, Aki elment Indiába és hazavitt néhányat, vagy lefordította ott és hazavitte Kínába. Aztán onnan terjedt el sok más országba.De voltak olyanok is, akik más, különböző országokba is elmentek, mert a szerzetesek oda mentek, ahová tudtak, vagy abba az országba, ahová tartoztak, mielőtt eljöttek, hogy elhozzák a szútrákat más szerzetesektől, például Indiában. Ezért, amit kaptak, azt kapták, és ennek megfelelően gyakoroltak. Ezért a szerzetes iskolák némelyike Buddha első tanításait követte. Ezért nevezik ezt az „eredeti” Buddhista tanításnak, amelyben Buddha még megengedte néhányuknak, hogy állat-személy húst egyenek, háromféle... „megtisztított húsnak” nevezik. Mint már mondtam – a természetes módon meghalt állat-személyek, akiket senki sem ölt meg. Vagy ha kell ennetek egy kis állat-személy húst - ha azokat az állat-személyeket nem nektek ölték meg, különösen nem személyesen, akkor megehetitek. De persze rengeteg mantrát ismételtek, rengeteg tisztítást, amit Buddha tanított nekik, és már a szívük mélyén tudták, hogy ennek nem lenne szabad így lennie, de csak átmenetileg csinálták, amíg még tanultak.A régi időkben valószínű nem volt könnyű elmenni vegán élelmet vásárolni azoknak, akik más országokból, más tartományokból vagy más megyékből jöttek, akik nem voltak hozzászokva a városok körüli élethez és életmódhoz, ahol a Buddha tartózkodott. Ezért csak azt mondták, hogy egyenek, amit csak tudnak, egyenek, amit az emberek adnak nekik ideiglenesen, amíg letelepednek és tanulnak a Buddhától, vagy ott maradnak, és akkor majd mindent megtudnak. Ez volt tehát az eredeti első Buddha juttatás. Így például az emberek, akik akkoriban egy másik, India közelében lévő országból érkeztek, mint Burma, Kambodzsa, Thaiföld, talán az első szentírásokat és szútrákat az indiai szerzetesektől kapták. Hazavitték őket, és nem volt idejük más szútrákat elvinni, vagy azok nem voltak elérhetőek ott, ahol ők voltak. Így azt vittek magukkal, amit csak tudtak. A régi időkben nem voltak repülőgépeink, nem voltak nagy jachtjaink, nem voltak autóink vagy teherautóink, hogy sok mindent el tudjunk szállítani. Szóval képzeljétek el, csak néhány szerzetes... talán bérelhettek egy ökrös szekeret vagy valamit. De nem mindenhol volt. Ezért fontolóra kellett venniük, hogy a szútrákat egyedül kell vinniük egy olyan úton, egy olyan területen, ahol nem volt se autó, se busz, semmi.Például a Himalájában, ahová én felmentem, sok területen mindig csak gyalogoltam. Csak egyszer ültem fel a buszra, mert már közel voltunk egy városhoz, és a busz ott volt. Valaki kibérelte a buszt, és megengedték, hogy velük menjek. Ennyi volt; ez volt az egyetlen alkalom a Himalájában. Persze később, amikor lementem egy városba, hogy hazamenjek, ott voltak lovaskocsik meg minden.De a Himalájában, ahol gyalogoltam - semmi. Csak gyalogoltam minden nap. A cipőm vizes volt, a lábam feldagadt. Csak két pár pandzsábi ruhám volt - nadrág, persze, és egy hosszú tunika, ami térdig vagy térd alá takarja a testet, így méltóságteljesebb viselet az emberek számára. A férfiak és a nők is ezt viselték a régi időkben. De nincs autó. És mindig vizes ruhát, vizes cipőt viseltem, és dagadt volt a lábam, de szerelmes voltam Istenbe. Nem féltem semmitől. Semmi sem érdekelt. Semmire sem gondoltam, egyáltalán semmire. Nem gondoltam, hasonlítgattam össze, nem akartam jobbat - semmit.Nem volt sok pénzem sem. Elégnek kellett lennie, így még azt sem engedhettem meg magamnak, hogy valaki cipelje a csomagokat. Ezért csak a ruháimat cipeltem. Egy pulóvert - gondoltam, talán szükségem van rá, mert csak ennyim volt -, és egy másik, pandzsábi pizsamaszerű ruhát a hálózsák belsejében, hogy megvédjem az esőtől. És egy, amit felvennék, ennyi. Többet nem engedhettem meg. És egy tányér, hogy egyszerre főzhessek chapatit és főzhessek teát. És egy kis alumínium csésze és egy kanál, amit később szintén el kellett adnom. Minden túl nehéz, amikor az ember felmegy a Himalája magasabb vidékére. És soha nem kellett felvennem a pulóvert, mert folyton gyalogoltam, és egyszerűen mindig melegem volt, még akkor is, ha vizes voltam. Valahogy Isten megvédett engem - ahol száraznak kellett lennie, ott száraz volt. Csak a lábam volt vizes, mert mindig vizes területen jártam. Amikor a hó elolvad, az is piszkos és sáros, és mindig nedves. De ez ellen nem tehettem semmit. Csak egy pár ilyen sportcipőm volt. És nem volt zoknim utána.Még két pár zoknim sem volt. Ki kellett mosnom és hordanom őket, de soha nem száradtak meg, mert soha nem volt elég pénzem arra, hogy a tűz mellett helyet béreljek, amit a zarándokhelyen biztosítottak az emberek. Gyorsan el kell menned egy ilyen menedékházba, mert különben ott maradsz a sötétben, az utcán, a dzsungelben vagy a hegyen. A Himalájában nincs senki, akit megkérdezhetsz, nincsenek szomszédok, semmi, csak néhány egyszerű vályogház, amit itt-ott építettek, egymástól távol, a zarándokoknak, ha szükségük lenne rájuk. És minden zarándoknak volt valahogyan pénze. Fizettek, és én csak álltam mögöttük, és a zoknimat a levegőbe tettem - a csoport mögött, akik álltak - nem közvetlenül a tűz előtt.De soha nem éreztem rosszul magam, fáztam, vagy bármi ilyesmi. És ha szárazak voltak, akkor felvettem őket; ha nedves volt, akkor is felvettem, mert másnap reggel úgyis el kellett menni. Nem maradhatsz egyedül abban a házban. Neked sem szabad. Elmész, és jön egy másik csoport. Nem sokat tudtam bármiről. Ha az emberek elmentek, én is. Néha egyedül kellett mennem, mert ők más úton mentek, és olyan gyorsan mentek. Én meg egyedül, csak egy bottal, és a hálózsák egyre nehezebb lett, mert az eső beleszivárgott. Az út is nehéz volt, és felfelé mentem. De boldog voltam. Nem gondolkodtam túl sokat semmin.Photo Caption: Tánc a Naphoz hálával
